1. Kezdet

Sziasztok! Na nehézségek árán itt az első feji :) Remélem tetszeni fog és kapok pár komit tőletek. Alicenek köszi a bétázást és az őszinte véleményt. Puszi Aly

A telefonom hangja szinte széthasította a gyönyörű álmomat. Annyi erőm se volt, hogy kikapcsoljam, inkább a párnába nyomtam a fejem, és úgy próbáltam meg kizárni a fejemből az idegesítő csengőhangot. Nem hallgatott el. Hogy menne Beyonce a fenébe, a Single Ladies című számával együtt. Olyan idegesítő a vinnyogása, főleg másnaposan. Nagy nehezen kitapogattam a telefonom és megnyomtam a Fogad gombot.

- Halló? - szóltam bele a kagylóba álmosan.

- Hannah? Bocsáss meg, ha felébresztettelek, de kaptam egy telefont a ELLE-től és azt szeretnék, ha te lennél a sztárvendég a szombaton tartandó divatbemutatón - a szemeim abban a pillanatban pattantak ki és próbáltam felfogni az előbb hallottakat. Tudtam, hogy népszerű vagyok, de azt álmomba se hittem volna, hogy valaha is eljutok idáig.

- Semmi baj, már ébren vagyok. Mit is mondtál, mikor lenne ez a bemutató? - kérdeztem, miközben magamra kaptam a fürdőköpenyemet és belebújtam a kényelmes papucsomba.

- Most szombaton, öt órakor és neked oda kéne menned háromra, hogy felkészítsenek, mert az ELLE főszerkesztője azt szeretné, ha te nyitnád meg a műsort az egyik daloddal - mondta Lora, az asszisztensem.

- Rendben van, elvállalom. Mára mi a teendőm? - nyomtam el egy ásítást. Vajon hány óra lehet mostanság?

- Hát, este lenne egy parti, amin fel kéne lépned. Sweet Sixteen buli és a szülinapos téged kért. A kocsi fél nyolcra megy érted. Stylestot kérsz? - Szuper, egy csomó boldog tinédzser. De végül is hálás vagyok nekik, mert nélkülük nem indult volna be a karrierem, és legalább ők szeretnek. Ha már Ő nem.

- Majd megoldom. Szia Lora.

- Viszlát, Hannah - rakta le a kagylót. Az óra fél egyet mutatott. Csúcs, akkor csak hét szabad órám van. Kerestem egy fejfájás elleni gyógyszert és egy pohár víz kíséretében lenyeltem a picuri tablettákat. Pár percig várom a hatását és addig végignézem a New Yorki otthonom. A konyha fekete-vörös színekben pompázik és onnan nyílik ajtó a nappaliba. Itt inkább a fehér dominál, és a hatalmas ablakokból tökéletes kilátás nyílt a kertre, amit minden szerdánként kertész rak rendbe. Egy emelet van, ahol a hálószobám,fürdőm és egy vendégszoba található - saját fürdővel. Az én "birodalmam" az ezüst színvilágban veszett el. A csillárom gömb alakú és ha rásüt a nap, olyan ,mintha ezer és ezer gyémánt veszett volna el benne. Az ablaknál egy csontfehér szépítkező asztal állt a rajta a szőke parókámmal és a kiegészítőimmel. A fürdőm inkább hasonlított egy csatatérhez, mint egy normális fürdőhöz. A tükör tele képekkel és rúzsfoltokkal, a polcok telepakolva csupa -csupa sminkkel, hajba valókkal és egyéb felszereléssekkel, a kádról nem is beszélve. A kétnapos víz még mindig benne volt, vagyis a forró fürdőből jég tenger lett. Csodás, már csak a Titanic hiányzik. Egy gyors mozdulattal kihúztam a dugót a lefolyóból, és amint az összes víz lefolyt, beálltam a fürdőkádba és a hőfokot forróra állítottam. Ahogy a tűzforró vízcseppek lefolytak a testemen, elöntött a mámor, és furcsa nyugalom lepett el. A fejemből kiűztem az idegesítő gondolatokat, nem törődtem a mai koncerttel, se a szombati divatbemutatóval, csak is magammal. A múlt és a jövő, most számomra nem volt több, mint emlék. Rossz és jó egyaránt. Ebben a pillanatban csak a jelenek éltem, pontosabban addig, amíg sikeresen rávettem magam, hogy elzárjam a csapot. Testemet a kedvenc lila törülközőmbe csavartam, ami csodás kamilla illatot árasztott. Kikaptam a szennyesből egy melegítő nadrágot és hozzá egy méhecskés rövid ujjú fölsőt. A nagy gubancot, ami a hajam helyén volt, nagy nehezen, de sikerült kifésülnöm. Gyorsan összeütöttem magamnak egy sajtos-melegszendvicset és egy kávét, hogy nehogy bealudjak a koncert előtt. Még mindig van hat órám, mit csináljak addig? Végül a házimozizást mellett döntöttem. Gőzöm sincs, hogy került a kezembe a megannyi emléket őrző DVD. Benyomtam az indítást gombot, és hagytam, hogy a múlt magával sodorjon.

"- És most hölgyeim és uraim, fogadják nagy tapssal a csodálatos Hannah Loreyt - kiáltotta el magát a műsorvezető, mire előléptem a fal mögül és egy mosollyal köszöntöttem a sok nézőt. A lámpalázam megint próbált előjönni, de ahogy felcsendült a dallam, mintha minden kétségemet elfújták volna. Otthon voltam a színpadon, az egyetlen hely, ahol semmi sem számít. Alexandra Burke-tól énekeltem a The silence című számot, ami csak annyit jelentett, hogy A csend. Szívem, lelkem benne volt a dalban. Az előadás végén az arcomról csak úgy ömlött le a veríték, kiszáradt ajkaimat boldog mosolyra húztam. Hiszen ki ne lenne boldog ha több száz ember állva tapsolna neki? A hangos sikítozások, táblák, amire az én nevem nagy, színes betűkkel volt felírva, ez volt az, ami erőt adott a folytatáshoz, az, hogy feltétel nélkül szeretnek. Ez volt a tizedik élő adásom, és már a döntőbe voltam. Egy fiúkból álló tánccsoport és egy huszonöt éves férfi volt a vetélytársam. A zsűri most már - nagy sajnálatunkra - csak dicsérgetett minket és sok szerencsét kívánt. Amint leértem a kivilágított színpadról, minimum két liter vizet biztos megittam. Alig húsz perc volt az eredményhirdetésig, éppen a Nickelback tartotta a ráadás számát. A kulisszák mögül leselkedtem, hogy ne csak halljak, de lássak is valamit. Amint lejöttek a színpadról, a rendező odaállított mindannyiunkat a bejárathoz és vártuk a végszavunk. Először a One More Time - ez volt a tánccsoport neve - ment a színpadra, majd én és Jack. Ahogy néztem azt a sok embert, akik miattunk áldozták fel az estéjüket és azok, akik több hétig dolgoztak, hogy minden alkalommal tökéletes legyen a műsor. Nem a nyeremény lebegett a szemem előtt, hanem az, hogy új életet kezdhetek, kipróbálhatok új dolgokat. Bár a CD szerződés és a kocsi is csábító. Amint a stúdió színe vörössé változott, akkor fogtam fel, hogy pár perc múlva vagy valóra válik egy álmom, vagy ez is romokba dől, mint az előző.

- Most pedig kimondom annak a nevét, aki megnyerte ezt a tehetségkutató műsort és a CD szerződést, nem utolsó sorban pedig gazdagabb lesz egy Audi TT Coupe-val, nem más ,mint... - az egyik műsorvezető hatásszünetet tartott, de lehet, hogy csak az idegeimet próbálta húzni - HANNAH LOREY! - kiáltották el magukat és az én lábaim felmondták a harcot. Örültem, boldog nem voltam, de örültem. Pedig azt hittem, boldog leszek, de úgy tűnik a boldogságot elvitték magukkal. A könnyeim utat törtek maguknak és kövér cseppekben végig folytak az arcomon. Miután mindenki gratulált és a kezembe nyomták a hatalmas trófea féleséget és ezer és ezer pici szerpentin repült fel az égbe, akkor fogtam fel, hogy már vagyok valaki..."

A műsor után a Nickelback gratulált nekem, és felajánlották, hogy kísérjem el őket az egyik felvételükre. Miután meghallgattak, megkötöttük a szerződést, miszerint én vagyok a duett partnere a bandának. Nem csak velük zenélek, hanem a saját utamat is járom. Mint például tartok saját koncerteket, amire oda kellene érnem. Villámgyorsan kapcsoltam ki a DVD lejátszót és a koszos tányérokat beledobtam a mosogatóba. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, hiszen máris késésbe voltam. Nem fér a fejembe, hogy nézhettem majdnem négy és fél óráig azokat az átkozott házi videókat. Hosszas vacillálás után kiválasztottam egy fehér csőnadrágot, ami egy kicsit szakadt volt, hozzá pedig egy fekete flitteres pántos fölsőt. A cipők közül még nehezebb volt választani, mert mindegyik szinte az arcomba kiabálta: "Engem vegyél fel", de végül egy Prada ezüst pántú szandál nyerte el a tetszésem. Magamra aggattam még pár nyakláncot és színes karkötőt, és már csak annyi volt hátra, hogy Bellából Hannahvá váljak. Gesztenyebarna fürjeimet hullámcsatokkal rögzítettem, és felhúztam rá egy vajszínű anyagot. Kivettem a kicsi kör alakú dobozból a zöldeskék kontaktlencséket és finoman ráillesztettem a szemgolyómra. Fekete szemceruzával kihúztam a szemem és raktam fel egy kis szürkés-feketés szemfestéket, majd pirosítóval és alapozóval tökéletessé tettem a sminkem. Az aranyszőke parókát ráhúztam a fejemre és egy hajvasalóval - ami nem árt a műhajnak - szépen kivasaltam. A fehér szalmakalapomat, amin egy fekete csík fut végig, abban a pillanatban, amint a fejemre helyeztem, egy hangos dudálás törte meg az utca csendjét. Bevágtam az iPhone-om és a pénztárcám a pici fekete strasszokkal kirakott táskámba és már rohantam is. A fekete limuzin már ott állt a ház előtt, s csak én rám várt. A sofőr udvariasan kinyitotta az ajtót, és mosolyogva köszöntött. Amint beszálltam a gyönyörű bézs színű autóba, a sofőr már indított is. Az a pezsgő olyan hívogató volt, egy pohár csak nem fog ártani. Nemsokára már láttam a fényes, kivilágított táblákat és a hatalmas felhőkarcolókat. Akaratlanul is összehasonlítottam a régi otthonommal. Itt nincs semmi zöld, semmi természet. Egy könnycseppet engedhettem meg magamnak. Többet nem. Mire feleszméltem, már egy kidíszített bár előtt álltunk. A hátsóbejáraton mentünk be, és egy terembe vezettek, ahol a szülinapos várt. Már messziről látszott, hogy ez a lány egy elkényeztetett plázacica. Szőke, hatalmas keblekkel és ízléstelen ruhával.

- Hannah, ő itt a lányom, Lucy, ma 16 éves - mutatott be egy negyvenes éveibe járó férfi a lányának, aki úgy nézett rám, mint valami istenfélére.

- Örülök, hogy találkoztunk Lucy. Boldog szülinapot - hazudtam szemrebbenés nélkül, kezet nyújtottam neki.

- Rendben van Hannah, 10 perc és kezdünk. Gyere velem - húzott magával erőszakosan a "szeretett" managerem. Odaállított valami függöny mögé, és vártam a jelem. Ahogy kiléptem a színpadra, az egész közönség sikítozni kezdett.

- Sziasztok! Gondolom vannak páran, akik ismernek. Szeretnék sok boldog 16. szülinapot kívánni Lucy-nak, és szórakoztatni titeket. Ismeritek a If I had you-t? - kiabáltam túl a tömeget, akik újra sikítozni kezdtek. Intettem a zenekarnak, és belekezdtem az egyik kedvencembe, és a szívemhez közel álló dalba.

Tehát a csizmám rajtam, megvan a jó bőrruhám,
És kifestem magam egy fekete szemfestékkel
És dolgozok a megjelenésemen, de tudom, hogy ez nem számít.
Amire szükségünk van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.

Vékony vonal választja el a sötét oldalt
A világos oldaltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.

De ha az enyém lennél,
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.

New York-tól LA-ig megy a nagy rock and roll,
Szemeteljük össze a szobát amíg nem lesz reggel tíz,
A csajok magassarkúban, a pasik Maseratikban gurulva.
Amire szükségük van ebben a világban,
Az csak egy kis szerelem.

Vékony vonal választja el az életet
A haláltól ma éjjel, bébi.
Ennek a harcnak zajlania kell, próbáld belátni.

De ha az enyém lennél,
Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.

A fények villogása
Talán nagyon jól esik,
De csak Rád tudok gondolni, igen!
A divat és a színpad
Talán magasra emel engem,
De ezeknek ma éjjel semmi jelentősége!

Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.

Az lenne az egyetlen dolog,
Amire valaha szükségem volt!
Igen, ha az enyém lennél,
Akkor a pénz, a hírnév és a szerencse
Nem szállhatna vele versenybe!
(Soha nem szállhatna versenybe!)
Ha az enyém lennél,
Az élet egy buli lenne, maga az extázis!
(Extázis lenne Veled!)
Igen, ha az enyém lennél,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Enyém-e-e-e-e-enyém,
Ha az enyém lennél.