3. Baráti Titok

Sziasztok!

Most jó hamar hoztam a frisst :) Szerintem elég meglepő lesz a tartalma. Az új szereplőkről és a ruhákról nem sokára kiteszem a képeket. Nem fogok a komikról papolni, 5 komi érkezett az előzőhöz. Ennyire nem tetszik? Na mindegy majd egyszer bevezetem a komihatárt és kész. De most még türelmes vagyok. Nincs lebétázva, de majd remélem Puszmó lebétázza nekem :) Jó olvasást Puszi Alicy

Türelmetlenül csavargattam a begöndörített parókám, miközben vártam, hogy a sötétített ablakú autó beguruljon a vörös szőnyeg elé. Megigazítottam a selyem Gucci ruhámat, amit mint mindig, Lora szerzett be nekem. A sötétkék, hosszú, bokáig érő szoknyarészén színes virágok futottak fel, élénkebbé téve ezzel az összképet. A félvállas felsőrész pedig világosabb anyagból készült, a csuklómnál szorosan összehúzva. A derekamnál egy fekete-arany öv díszelgett. Még egyszer megvizsgáltam a lábamon lévő halálcsizmát és rosszallóan megráztam a fejem. Nem értem, hogy vehetett rá, hogy felvegyem ezt a tíz centis magassarkút. Már megszoktam ezeket az eseményeket, de most még is izgultam. Egy ilyen esemény sokat lendíthet a kibontakozó karrieremre. Ha már csak nekem ez maradt. Na meg a szenvedő, és összetörött szívem, amit Ő hagyott maga után. Utálom, hogy elhagyott és, hogy nem szeretett. Utálom, hogy nem érdekelték az érzéseim, amit iránta tápláltam. Utálom bevallani, de hiányzik ő is és a családja is. Hiányzik az energiabomba legjobb barátnőm, hiányzik a humormániás nagy mackó, hiányzik a szeretnivaló fogadott anyukám. De legfőképpen Ő, akinek a nevét még gondolatban se mondom ki. Gyorsan letöröltem a feltörekvő könnyeimet, mert nem akartam, hogy a több órás munka, amit a sminkemmel bajlódtak, tönkremenjen. Ugyanekkor megmentőként lehúzódott a sofőrfülkét elválasztó üvegfal és Milo, a sofőr, hátrafordult.

- Miss Lorey indulunk - mondta udvariasan. Bólintottam, mert nem akartam, hogy a hangom eláruljon. Az autó lassan gurulni kezdett és már láttam a kattogó gépeket és a sikítozó rajongókat. Megigazítottam a mézszőke parókám és magamra erőltettem a szokásos műmosolyom és kiléptem a rivaldafénybe. Lassan sétáltam végig a vörös szőnyegen, közben kiosztottam pár autogramot és készítettem pár közös képet. Nem én voltam az egyetlen sztárvendég, mert több hírességgel is találkoztam. Rihanna egy mélykék koktélruhában pózolt a fotósok előtt, míg Emma Stone éppen egy újságírónak adott interjút. Kelly-t egy puszival köszöntöttem, majd megtudakoltam a hogylétét. Kelly Clarkson és én az egyik koncertjén ismertük meg egymást, ahol a managerem mutatott be neki. Azóta ő a "mentorom", aki átsegít az éneklés hullámvölgyein. Amikor New York-ban van, általában tartunk egy csajos estét is, vagy ha ez nem jön össze, csak megiszunk együtt valamit. Hagytuk, hogy a paparazzók csináljanak pár képet rólunk, majd befelé vettük az irányt. Jó sokan voltak, ezért nehéz volt megtalálni a nekünk feltartott helyet. Nemsokára a lámpák lekapcsolódtak, a kifutón megjelent az ELLE főszerkesztője- akinek még mai napig nem tudom a nevét. Elmondta, hogy mennyit készült ezzel a kollekcióval és, hogy véleménye szerint ez sikerült a lehető legjobban az összes közül. Hát a szerénysége a helyén van, az egyszer biztos. Majd végre kezdetét vette a várva várt divatbemutató. A csont és bőr modellek egyesével vonultak végig a hosszú kifutón, különösebbnél különösebb ruhákban. Volt egy-kettő, ami tetszett, sőt még a gardróbomba is eltudtam volna képzelni. De volt pár olyan Gagás ruha is, amitől a hányinger jött rám. Nem mintha nem csípném a csajt, csak hát, a divatízlese eltér az enyémtől. Arról ne is beszéljünk, hogy az egész bemutató alatt olyan érzésem volt, mintha valaki a tekintetével lyukat égetne a hátamba. Ennek köszönhetően annyit forgolódtam, hogy Kelly már rám szólt, hogy maradjak nyugton. Mikor végre vége lett, a rendező meg a főszerkesztő odajött hozzánk és megkért, hogy kövessük őt hátra a színfalak mögé. Már indultam is volna, de egy hang megállított.

- Hannah Lorey? - kérdezte homlokráncolva egy szőke lány. Először nem ismertem fel az új hajviselete miatt, de amikor megláttam az arcát, minden eszembe jutott. A közös nyarak gyerekkorunkból, az éjfélig tartó pizsibulik. Majd a fájdalmas búcsú. Csak az a baj, hogy ezt mind Bella Swanként éltem át, és most Hannah vagyok.

- Ismerjük egymást? - próbáltam minél mélyebb hangon beszélni, hogy ne ismerjen fel.

- Óh bocsáss meg, Chelsea Staub vagyok -nyújtott kezet, amit én kétség kívül elfogadtam - Ne haragudj, de úgy hasonlítasz egy régi barátnőmre. Nem vagy véletlenül Phoniexi? - na tessék, le fogok bukni. Miért nem kérdezi meg nyíltan, hogy te vagy e Bella Swan? És miért súgja azt a hatodik nem létező érzékem, hogy ő lesz az első ember, akinek felfedem a titkom?

- Hát Forks-ban születtem, de Phonixe-ben nőttem fel. Ha jól tudom, te is odavalósi vagy? - próbáltam meg finoman puhatolózni, közben pedig próbáltam visszaemlékezni, milyen volt barna hajjal. Hát úgy látszik, az idők alatt nem csak én szőkültem meg.

- Igen, én ott születtem. Aztán nyolc éves koromban elköltöztünk, amikor apukám komolyabb munkát kapott - igen jól emlékeztem arra az időszakra. Amikor az egyetlen barátnőm magamra hagyott azzal a mondattal, hogy még találkozunk. Búcsúajándékként kaptam tőle egy saját készítésű karkötőt, amit mai napig viselek. És amilyen szerencsém van, tuti ki fogja szúrni, mert én hülye megmakacsoltam magam, amikor Lora le akarta szedni rólam pár órája. Nem tévedtem nagyot, mert Chels rákapta a tekintetét a csuklómra, és a szája is tátva maradt. Felemelte a sajátját, amin ott díszelgett a fából és egyéb anyagból készült kis karperec, ami kiköpött mása volt az enyémnek. Homlokráncolva vizslatta a két karkötőt, én meg addig kussba maradtam. Majd végül a sokktól nagy nehezen megszólalt.

- Remélem, ezt megtudod magyarázni - motyogta zavartan. Gondolom nem érti, hogy miért van Hannah Lorey-nál a legjobb barátnőjének szánt barátság karkötő. Vagy már rájött, hogy aki előtte áll, az nem más, mint Bella Swan, a jogos tulajdonos. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, amikor meghallottam, hogy Kelly engem szólongat.

- Hé, Hannah, azt hittem, eltűntél. Ana a főszerkesztő csaj küldött neked egy kis hála ajándékot - nyújtott oda nekem egy textíliába csomagolt ruhát. Magamban fohászkodtam Istenhez, hogy ne olyan rémes, sose veszek fel ruhát kapjak.

- Köszi Kelly - mosolyogtam rá hálásan - Maradsz vagy már mész is vissza Texas-ba?

- Sajnos mennem kell, megígértem a szüleimnek, hogy hazautazok pár napra. De majd legközelebb összefutunk - ölelt meg búcsúzóul és már el is tűnt a tömegben, én meg visszafordultam a türelmesen várakozó Chelsea-hez.

- Minden elmagyarázok, csak ne itt - suttogtam és a vészkijárat felé mutattam, és ő szerencsére vette a lapot. Elköszöntem a többiektől, és a kijárat felé vettem az irányt. Chels kint várt rám, kezében egy cigicsikkel. Amint meglátott, elnyomta és egy szó nélkül követett a forgalmas főút felé. Kiálltam az út szélére, és kirakva kezem, vártam, hogy valaki megálljon. Nem volt kedvem most a fotósok előtt távozni, és, hogy megint azzal legyenek tele az újságok, hogy Chelsea Staub és Hannah Lorey együtt távoztak az ELLE őszi kollekció bemutatójáról. Aztán még ki tudja, mit találnának ki. A sárga taxi pont előttünk parkolt le. Amikor a sofőr meglátta, hogy kiket szedett fel, elégedetten füttyentett.

- Ha szó és füttyentés nélkül elvisz minket erre a helyre, kap tőlünk egy-egy autogramot és egy fotót. Megegyeztünk? - támadtam le rögtön és bediktáltam neki az otthonom címét. Csöndben tettük meg a sajnos hosszú utat, így alig maradt időm valami jó magyarázatot keresni. Arról már rég letettem, hogy letagadjam a tényeket. Tehát az az egyetlen választásom, ha bevallok neki mindent. Vagyis hát nem mindent, mert nem áll szándékomban szegény lányt halálra rémíteni. Mikor megérkeztünk, megcsináltuk az ígért képet és aláírtuk a taxi oldalát, kifizettem a fuvart és beinvitáltam a barátnőmet.

- Érezd magad otthon - mondtam kedvesen, de belül tiszta ideg voltam. Elvettem a kabátját, amíg ő kényelmesen elhelyezkedett a hófehér kanapémon, majd türelmesen várta a válaszom.

- Na most már csak ketten vagyunk, tehát várom a válaszod. Miért viseled te a Bellának szánt karkötőm? - vonta fel várakozóan a szemöldökét.

- Adj egy percet, lécci - indultam fel az emeletre. A magassarkú cipőm hangosan kopogott a lépcsőfokokon és én egyre idegesebb lettem. Mi lesz, ha elmondja mindenkinek, hogy ki vagyok? Jaj Bella, ne gondolj hülyeségekre, ő Chelsea, nem valami pletykafészek plázacica, aki megy mindenkinek elmondani a legújabb híreket.

- Ugye nem akarsz lefektetni? - kiáltott utánam nevetve. Még küldtem felé egy pofa be pillantást, majd eltűntem a lépcsőfordulóban. Gyorsan lerángattam magamról a ruhámat, és átöltöztem egy kényelmesebb változatba. Értsd: egy kopott farmer és egy szürke félujjas póló. Lerángattam magamról a parókát, és kieresztettem a mahagóni színű hajamat. Kicsit összekócoltam, hogy ne legyen olyan lapos, majd gyorsan leszedtem a több tonnányi sminket.

Még egy utolsó pillantást vettetem magamra a tükörben és lassan elindultam, hogy választ adjak a barátnőm kérdéseire. Amikor meglátott, a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Szinte halottam, hogy helyére kattantak a fejében a dolgok. Egy szempillantás alatt felpattant a kanapéról és a nyakamba vetette magát. Mivel nem számítottam rá, így mind a ketten a földön kötöttünk ki. Nevetve mászott le rólam, majd felhúzott a jéghideg parkettáról, és végigmért azokkal a bíráskodó szemeivel, amitől még a hátamon is felállt a szőr. Sebesre harapdáltam az alsó ajkam és vártam a reakcióját.

- Hát ez csúcs, sose gondoltam volna, hogy a félénk Bella Swan-ból egyszer Hannah Lorey lesz - mondta elégedetten, és fülig érő vigyorral. Komolyan ez nem fáj neki?

- De Chelsea ez titok. Senkinek egy szót se, különben az életem és a karrierem bánja - néztem rá komolyan. Egy láthatatlan kulccsal lezárta a száját, majd hátra repítette. Unottan megforgattam a szemem, majd belevetettük magunkat, hogy kibeszéljük az elmúlt év eseményeit.